A kunszentmártoni Szent Márton Plébánia szervezésében idén (2018. április 14-én) először került megrendezésre - az EFOP 1.3.7-17-2017 00051-es kódszámú pályázati keretből finanszírozva - a városban élő családok bevonásával, közösségi rendezvényünk a Húsvéti ünnepség.
A rendezvény helyszíne a kunszentmártoni Szent Márton Plébánia volt. A szervezés és a megvalósítás a helyi hitoktatók Erdei-Nagy Annamária és Vinczéné Kiss Andrea, valamint a két fő segítő Smuta Zsoltné Marianna és Varga Edit segítségével és aktív részvételével valósult meg.
Délelőtt 9 órakor kezdődött a program. Többféle húsvéttal és tavasszal kapcsolatos kézműves tárgyakat készítettünk a gyerekekkel és szülőkkel közösen. Ez a program kb. fél 11 óráig tartott. Napsütéses időben a gyerekek nagyon jól érezték magukat. Kevés üdítő elfogyasztása után a nap a plébánia hittantermében zenés verses műsorral folytatódott, melyben a résztvevő gyermekek maguk is felléptek, Erdei-Nagy Annamária hitoktató felkészítésével. A keretműsort a zenés gyermekműsor adta. Népdalokkal kezdődött Tóth Mariann, Turcsányi Lajos és Varga Edit előadásában. Az előadás egyik számunkra legszebb része volt, amikor az alsós gyerekek szavaltak Turcsányi Lajos verseiből. Az előadás után közös ebéddel zártuk a húsvéti ünnepségünket.
5440 Kunszentmárton
Köztársaság tér 3.
Tel.: 56/461-012
kunszentmarton
plebania.hu
Banksz.: 11745042-20057743
Keddtől péntekig: 9-12.
8.30-tól a Kármelita Rendház kápolnájában,
10 órától a nagytemplomban.